4. fejezet – Agresszió (Második rész)

Wei Wuxian először azt gondolta, hogy a zászló formációval ment félre valami, amit a fiúk felállítottak. A találmányait különösen óvatosan kellett kezelni, vagy katasztrófa történhet. Ezért is ment oda, hogy ránézzen van-e valami gond azzal, ahogy a motívumokat megrajzolták.

Ahogy néhány pár nagy kéz megjelent, hogy kirángassa, Wei Wuxian kihúzta magát és hagyta nekik, hogy minden gond nélkül tegyenek ahogy akarnak, hogy ne magától kelljen odamennie. A Keleti Csarnok nyüzsgött az emberektől, majdnem tömöttebb, mint amikor Mo Falu lakói zsúfolódtak be ide. Az összes szolga és rokon jelen volt. Néhányuk még mindig az alsóruháját viselte és még arra sem volt idejük, hogy megfésülködjenek, de mindenki rémültnek tűnt. Mo asszony össze volt zuhanva a székén, mint aki éppen csak magához tért egy ájulásból. Könnyek nyoma látszott az arcán, néhány csepp még ott remegett a szemében. De ahogy Wei Wuxiant berángatták, a bánatos arckifejezés azonnal gyűlölettel telivé vált.

Egy ember forma dolog feküdt a földön, a teste fehér anyaggal volt letakarva, egyedül a fejét hagyva szabadon. Lan SiZhui és a többi fiú arckifejezése nagyon komoly volt, ahogy lehajoltak, hogy leellenőrizzék miközben halkan tanácskoztak. A beszélgetésük beszivárgott Wei Wuxian fülébe.

„…. Kevesebb mint három perc telt el, mióta a testet megtalálták?”

„Miután legyőztünk a járkáló holtat, a Keleti Udvarba siettünk a Nyugatiból és a folyosón találtuk meg a hullát.”

Az ember alakú dolog ugyanis nem volt más, mint Mo ZiYuan. Wei Wuxian vetett rá egy pillantást és nem tudott mást tenni, mint hogy alaposabban szemügyre vegye.

A hulla egyrészt úgy nézett ki, mint Mo ZiYuan, másrészt pedig valahogy máshogy. Ugyan a vonásai egyértelműen a piti unokatestvéréének tűntek, de az arccsontjai be voltak süppedve, a szemei kidülledve a bőre pedig csupa ránc. Összehasonlítva az eset előtti Mo ZiYuan-nal, úgy festett, mint aki húsz évet öregedett. Valamint úgy tűnt, a vére és a húsa ki lett szívva, csontvázzá változtatva őt, csak egy vékony réteg bőrrel. Ha ezelőtt Mo ZiYuan csúnya volt, akkor a holtteste most csúnya és öreg is.

Ahogy Wei Wuxian vizsgálgatta a holttestet, Mo asszony hirtelen felé vetette magát, egy ragyogó tőrrel a kezében. Sebes mozgásával Lan SiZhui gyorsan elütötte a tőrt. Mielőtt azonban lett volna ideje megszólalni, Mo asszony rávisított. „A fiam tragikus halált halt, tehát én csak megbosszulom! Mégis miért állítasz meg?”

Wei Wuxian ismét Lan SiZhui háta mögé bújt és ahogy leguggolt megszólalt. „És a fiad tragikus halálának mégis mi köze van hozzám?”

Napközben Lan SiZhui látta, ahogy Wei Wuxian jelenetet rendez a Keleti Csarnokban és később sok túlzó pletykát hallott az emberektől. Így rendkívüli módon szimpatizált a beteggel és nem tehetett róla, az ő pártját fogta. „Mo asszony, elnézve a fiad állapotát, a húsát és az esszenciáját kivonták belőle, ami azt jelenti, hogy gonosz lények által lett megölve, nem általa.”

Mo asszony zilálni kezdett. „Semmi sem tudsz! Az tébolyodott apja egy kultivátor volt! Biztosan tőle tanult néhány démoni varázslatot!”

Lan SiZhui megfordult és a látszólag ügyefogyott Wei Wuxianra pillantott, majd ismét megszólalt. „Uhm, Asszonyom, nincs rá bizonyíték, tehát...”

„A bizonyíték a fiamon van!” Mo asszony rámutatott a földön fekvő hullára. „Nézd meg magad! A-Yuan maradványai már megmondták nekem, ki gyilkolta meg!”

Wei Wuiannak nem volt szüksége másokra, hogy megtegyék helyette, maga emelte fel a fehér anyagot a fejtől kezdve a lábakig. Valami hiányzott Mo ZiYuan holttestéről.

A bal karja eltűnt, közvetlenül a válla alatt levágva!

Mo asszonyság megszólalt. „Látod ezt? Mindenki aki itt volt, hallotta, amit ez az őrült mondott, nem igaz? Azt mondta, ha A-Yuan még egyszer megérinti a dolgait, le fogja vágni a kezét!”

Egy érzelemkitörés után eltakarta az arcát és halkan sírdogálni kezdett. „… Az én szegény A-Yuan-em… Ugyan semmit nem csinált, de nem elég hogy megrágalmazták, még meg is ölték… Ez a tébolyodottnak tényleg elment az esze...”

Elment az esze!

Jó néhány év eltelt már, mióta ezzel a leírással illették, tehát szinte a szívélyesnek vette. Wei Wuxian magára mutatott, de nem találta a szavakat. Nem tudta, hogy ő-e a hibás, vagy Mo asszony.

Amikor fiatalabb volt, igen sokat beszélt arról, hogy kiírt egész családokat és klánokat, emberek millióit öli meg, hogy vérfolyamokkal fog borítani mindent, és egyéb kegyetlen dolgokról. De többnyire, ezek csak üres fenyegetőzések voltak. Ha valóban meg tudta volna tenni, amiket állított, már régóta ő uralta volna a kultivátor világot. Mo asszony igazi szándéka nem az volt, hogy bosszút álljon rajta, hanem hogy találjon valakit, akin levezetheti a neheztelését. Wei Wuxian nem akart törődni vele. Egy pillanatig elgondolkozott, majd Mo ZiYuan karjához nyúlt. Egy darabig kutakodott, majd előhúzott valamit, aztán széthajtogatta. Meglepő módon egy Fantom Vonzó zászló volt.

Azonnal rájött, hogy mi folyik itt és magában azt motyogta, magának csinálta!

Amikor Lan SiZhui és a többiek meglátták, mi került elő Mo ZiYuan kezeiből, ők szintén megértették a helyzetet. Összevetve ezt a komédiával, ami ma történt, elég könnyű volt megtippelni az okot. Napközben Mo ZiYuan elvesztette az arcát Mo XuanYu őrült viselkedése miatt, így megvetette őt és ki akarta egyenlíteni a számlát. Azonban Mo XuanYu sokáig kint kódorgott, így Mo ZiYuan úgy döntött este fogja meglepni, amikor visszatér.

Amikor eljött az éjszaka, titokban kilopózott és amikor elhaladt a Nyugati Udvar mellett, meglátta a Fantom Vonzó Zászlókat a falakon. Ugyan folyamatosan a lelkére kötötték, hogy ne menjen ki, vagy a Nyugati Udvar közelébe éjszaka, és különösen hogy maradjon távol a fekete zászlóktól, Mo ZiYuan úgy gondolta, ezt azért mondják, mert félnek tőle, hogy valaki majd ellopja az értékes fegyvereiket.

Fogalma sem volt róla, milyen veszélyes következményei vannak a Fantom Vonzó Zászlóknak, vagy arról, hogy ha magához veszi, egy élő céltáblává fog változni. Annyira rászokott már hogy ellopja az unokatestvére mágikus eszközeit és talizmánjait, hogy mindig viszketett a keze az ilyen különös dolgokért, és nem adta fel, amíg meg nem szerezte őket. Tehát amíg a zászlók tulajdonosai a járkáló holtakkal küzdöttek a Nyugati udvarban, csendesen ellopott egyet.

A zászló formáció hat zászlóból állt, amiből öt a Nyugati Udvarban volt felállítva, a Lan tanítványokkal csaliként. Azonban mind rengeteg mágikus tárgyat viseltek és ugyan Mo ZiYuan csak egyetlen zászlót vett el, de nem hordott semmilyen védelmi eszközt. Logikus volt tehát a gyengét választani, így a gonosz lények természetesen őt támadták. Ha csak járkáló holtak lettek volna, akkor ez sem számít túl sokat. Még ha meg is harapják, akkor sem hal meg azonnal és meg lehet menteni. Szerencsétlenségére a Fantom Vonzó Zászlót véletlenül idevonzott valamit, ami rosszabb, mint egy járkáló holt. Az ismeretlen lény volt az, ami megölte Mo ZiYuan-t és elvette a karját!

Wei Wuxian felemelte a csuklóját. És valóban, az egyik vágás a jobb kezén már be is gyógyult. Úgy festett szerencséje volt – az áldozati rituálé úgy ítélte Mo ZiYuan halála az ő érdeme.

Mo asszony nagyon is tisztában volt a fia hibáival, de nem volt hajlandó elismerni, hogy Mo ZiYuan okozta a saját halálát. A türelmetlenség és harag miatt felkapott egy teáscsészét és Wei Wuxian fejének irányába hajította. „Ha nem gyanúsítod meg olyan sok ember előtt tegnap, kiment volna akkor este? Az egész a te hibád, te átkozott!”

Wei Wuxian látta jönni, így kitért előle oldalra. Mo asszony Lan SiZhui felé fordult és rávisított. „Te pedig! Ti haszontalan idióták! Kultiváltok és elűzitek a gonosz szellemeket, de még csak meg sem tudtátok őt óvni! A-Yuan még mindig csak gyermek!”

A fiúk még mindig nagyon fiatalok voltak. Nem voltak a külvilágban túl sokat és túl tapasztalatlanok voltak, hogy rájöjjenek valami nem stimmel ezzel a környékkel, ezért is érezték magukat rosszul, amiért nem vettek észre egy olyan gonosz lényt, ami annyira erőteljes, mint ez. Azonban Mo asszony érzéketlen szidása után mind meglehetősen felkapták a vizet. Elvégre egy kiváló családban nőttek fel, ahol senki nem merte őket így kezelni. A GusuLan klán azonban különösen szigorú volt a tanítványaihoz, megtiltva nekik az erőszakot a gyengék ellen, még azt se engedve, hogy tiszteletlenek legyenek. Így hiába voltak elégedetlenek, magukba kellett mindent fojtaniuk sötét arccal.

Ám Wei Wuxian nem bírta tovább, azt gondolta a GusuLan klán értékei még ennyi idő után is ugyan azok. Mi az értelme az úgy nevezett „önmegtartóztatásnak”? Nézzétek ahogy elintézem ezt a megfelelő módon!

Hangosan kiköpött és megszólalt. „Mégis mit gondolsz, kin töltöd ki a haragodat? Tényleg úgy gondolod ők a szolgáid? Messziről utaztak ide, hogy elűzzék a gonosz szellemeket neked, anélkül hogy bármi pénzt elfogadtak volna érte. Tartoznak neked tehát bármivel? Milyen idős a fiad? Legalább tizenhétnek kéne lennie, tehát mégis hogyan „gyermek”? Milyen idősnek kell lennie egy gyermeknek, hogy megértse az alap emberi nyelvet? Mondták-e neki, vagy sem, folyamatos jelleggel, hogy ne érintsen meg semmit a formációban és ne menjen a Nyugati Udvar közelébe? A fiad magától szökött ki az éjszaka közepén. Ez az én hibám? Vagy az övé?”

Lan JiangYi és a többiek mind vettek egy mély levegőt, az arcuk már nem tűnt olyan sötétnek. Mo asszony egyszerre tűnt különösen gyászosnak és bosszúsnak és az egyetlen amire gondolni tudott a „halál” szó volt. Nem a saját halála, hogy a fiával legyen, hanem az egész világ halála, különösen az éppen előtte állóké.

Megvolt az a jó szokása, hogy a férjét utasítgatta, hogy megtegyen neki dolgokat, így megütögette. „Hívj ide mindenkit! Hívj mindenkit be!”

Azonban a férje mintha transzban lett volna. Valószínűleg a trauma miatt, amit egyetlen gyermeke távozása okozott, olyan merész lett hogy visszakézből ellökte a nőt. Mo asszonyt ez annyira meglepte, hogy a földre zuhant.

A múltban Mo asszonynak még csak meg sem kellett löknie. Ha csak felemelte a hangját a férje azonnal teljesítette minden kérését. Mégis mi ütött belé ma?

A szolgák mind halálra voltak rémülve az asszonyuk arckifejezésétől. A-Ding felsegítette miközben remegett. Mo asszony a mellkasához kapott és remegő hangon így szólt. „Te… te… te is tűnj el innen!”

A férje úgy tűnt semmit sem hall. A-Ding néhányszor A-Tongra pillantott, mire A-Tong sietve segített a mesterének kisétálni. A Keleti Csarnok teljes káoszba süllyedt. Ahogy Wei Wuxian látta, hogy a család végre elcsendesedett, úgy tervezte, hogy ismét megvizsgálja a hullát. Azonban mielőtt egy pillantást vethetett volna rá, egy újabb magas sikoly hasított bele a levegőbe. Az udvar felől jött.

Az emberek kirohantak a csarnokból. A Keleti Udvar földjén két remegő test vonaglott. Az egyik A-Tong volt, még életben, a földre zuhanva. A másik elzuhant test már összeráncolódott és elfonnyadt, mintha leszívták volna a vérét és húsát. A bal karja máris eltűnt, de semennyi vér sem szivárgott a sebből. A hulla állapota pontosan olyan volt mint Mo ZiYuan-é.

Mo asszony lesöpörte magáról A-Ding segítő kezét néhány perce, de ahogy meglátta a hullát a földön, a szemei kitágultak és hirtelen nem maradt elég energiája, hogy egy újabb hisztit csapjon. Ahogy elájult, Wei Wuxian pont mellette állt, így elkapta, átadva A-Ding-nek aki futva érkezett. Lepillantott a jobb kezére, hogy észre vegye, hogy egy újabb vágás tűnt el.

Csak néhány perce sétáltak ki a csarnok területéről, még el se érték a Keleti Udvart és Mo asszony férje máris aggasztóan halott volt. Lan SiZhui, Lan JiangYi és a többiek szintén mint elsápadtak. Lan SiZhui volt az első aki lenyugodott és megkérdezte a földön fekvő A-Tongot. „Láttad, mi tette?”

A-Tong majdnem halálra rémült, képtelen volt kinyitni a száját. További néhány perces kérdezősködés után, A-Tong még mindig nem tudott válaszolni, csak folyamatosan rázta a fejét. Lan SiZhui szinte megőrült az aggodalomtól. Megkért egy másik tanítványt, hogy vigyék vissza a férfit bentre, majd Lan JiangYi-hez fordult. „Felküldted a jelet?”

Lan JianYi válaszolt. „Megtettem, de ha nincs idősebb a közelben, akkor legalább egy óráig fog tartani a mieinknek, hogy ideérjenek. Mit kéne tennünk most? Még azt sem tudjuk mi tette.”

Természetesen lehetetlen volt, hogy elmenjenek. Ha a tanítványok csak a saját biztonságukkal törődtek volna, amikor gonosz szellemekkel találkoznak, azzal nem csak szégyent hoztak volna a klánjukra, de mások szemébe se mertek volna többé nézni. A Mo család rémült emberei szintén nem menekülhettek, elvégre az ördögi lény minden valószínűséggel köztük rejtőzött, tehát semmit nem nyertek volna a távozással. Lan SiZhui összeszorította a fogait. „Itt várunk az erősítésre!”

Most hogy a segélykérő jel fel lett küldve, rövidesen másik kultivátorok fognak érkezni. Hogy megakadályozza, hogy a dolgok kikerüljenek az irányítása alól, Wei Wuxiannak el kellett volna tűnnie ebből a szituációból. Elvégre ha azok akik jönnek ismerik őt, vagy esetleg harcoltak már vele régebben, akkor igen nehéz megjósolni mi is fog történni.

Azonban az átokkal sújtva nem hagyhatta el Mo Falut egyhamar. Ráadásul a lény amit idevonzottak, két életet is kioltott igen rövid időn belül, ami azt jelezte, hogy különösen gonosz. Ha Wei Wuxian most távozik, mire a felmentő sereg megérkezik, Mo Falu utcái talán már hullákkal lesznek borítva, akik elvesztették a bal karjukat, köztük a tanítványok, akik vérrokonságban állnak a GusuLan klánnal.

Egy perc töprengés után Wei Wuxian azt mondta magának, ideje gyorsan végezni.